Hol is kezdjem…

Nagyjából sikerült kipihengetnem magamat, bár sokszor a vendégek agyzsibbasztó megszólalásait elég nehéz volt. Ebben a hónapban is rengeteget rohangáltam, aminek meg is lett az eredménye és egyik nap úgy mentem be dolgozni, hogy a bal lábam úgy nézett ki, mint egy kisebb görögdinnye – színre is és persze be is volt dagadva. A munkatársaim aznap ki is akadtak, hogy mi a francért mentem be dolgozni, de mondom egyrészt nem nagyon engedhettem meg magamnak, hogy beteget jelentsek, plusz még ha sántítok is, rá tudtam állni, ami lehet csak az én makacsságomnak köszönhető. Azután persze pihentetve volt és jegelve, viszont még ha le is ment a dagadás, attól függetlenül még fájdogál – úgyhogy hamarosan célszerű lenne meglátogatni vele egy dokit, aki majd megmondja, hogy túlsúlyos vagyok és azért fáj, nem pedig azért mert vendéglátásban dolgozom és állandóan talpon vagyok….

Ezen kívűl az otthoniak megosztottak velem pár infót, amitől be stresszeltem és aznap végig remegtem és jópofizhattam, mert ugye mennem kellett dolgozni, miközben igyekeztem nem elbőgni magam, hogy nem tudok semmit sem csinálni. Azóta persze lenyugodtam, de emelem kalapom a HR-es előtt, aki többször is rám nézett, hogy jól vagyok-e, pláne, hogy aznap miután megkaptam a hírt, kihisztiztem magam neki az irodában. Bár szerintem látja rajtam, hogy még nem őszinte az „igen, jól vagyok” válaszom, de mivel nem mondhat mások előtt semmit, mert nem tudja, hogy kinek említettem még, így nem igazán tud mit kezdeni a szituval.

Viszont lassan itt az ideje a kikapcsolódásnak, hiszen július 1-tól szabadságon vagyok másfél hétre, így megyek színházba, moziba, haza (bár ahogy nézem női problémák lesznek, így a medencét nem igazán fogom tudni élvezni), de legalább nyugiban elleszek és majd olvasgatok, mert rám is fér a kikapcsolódás. 🙂