
Ugyan van nagyon sok rémisztő sztori a neten, de véleményem szerint a gyerekek azok, akik a legnagyobb vevők az ilyen dolgokra. A Funzine oldalon találtam 10 olyan bébiszitter történetet, amik nem éppen hétköznapiak. Ezeket a történeteket 2 részben hozom el nektek – 5-5 történet mindkét bejegyzésben.
„Egyszer az unokahúgomra, Aprilre vigyáztam és éppen fel akartam menni az emeletre, mikor megláttam, hogy April a lépcső alján ül és furcsa, vicces arcokat vág. Odamentem hozzá és megkérdeztem tőle, hogy mit csinál. Erre azt mondta, hogy a fátyolos nénit utánozza. Mivel egyedül voltunk, nem tudtam, hogy miről beszél és mostanában ilyen filmet sem láttunk, szóval megkérdeztem tőle, hogy mégis hol lát fátyolos nénit. Erre a lépcső tetejére mutatott. Ekkor még csak furcsálltam a dolgot és gondoltam, csak hülyéskedik. Elindultam felfelé mikor April újra megszólalt, hogy a hölgy fátyla a nyaka köré van fonódva. Megálltam és megkértem, hogy ismételje meg amit mondott. Elmondta, hogy a néni fátyla a nyaka köré van tekeredve és szorítja a nyakát. Aztán megint elkezdte vágni az arcokat. És akkor jöttem rá, hogy nem vicces képeket vág, hanem egy fuldokló embert utánoz, aki éppen küzd a levegőért.” – Jane, Lexington, Kentucky
„Akkoriban nagyon sokat vigyáztam egy 3 éves kislányra, akit persze nagyon nehéz volt lefektetni aludni, mindig nagyon küzdött az alvás ellen. Egyszer egyre inkább kérdezgette, hogy miért is kell neki lefeküdni. Aztán mondtam neki, hogy azért, mert a kislányoknak ilyenkor már ágyban a helye. Erre abbahagyta a hisztit és felháborodottan az üres sarokba mutatott, majd ezt mondta: „És akkor annak a kislánynak miért nem kell lefeküdnie?” – Melanie, Jefferson City, Missouri
„Egyszer az unokaöcsémmel nézegettem a régi évkönyvemet, mikor odaértünk a második osztályosok fotóihoz. Erre a kisfiú rámutatott az egyik képre és felkiáltott, hogy „Ő pont úgy néz ki, mint Nikolas!” Megkérdeztem tőle, hogy ki az a Nikolas, amire csak annyit felelt, hogy „a fiú, aki a szekrényemben lakik.” Ő tovább lapozgatta a könyvet én pedig csak rémülten bámultam rá percekig.” – Joss, Greely, Colorado
„Én mondom, a gyerekek furák. A 4 éves unokahúgom megállás nélkül a nővéréről beszél, sőt, néha még társalog is vele. A probléma csak az, hogy a kislány egyke és fogalma sincs arról, hogy az anyukája korábban már valóban volt terhes, ám akkor a második harmadban elvetélt…” – Anne, Casper, Wyoming
„Az ötéves testvéremre, Jackre vigyáztam. A kanapén ültem mikor azt mondta, hogy éppen mellettem ül a barátja, Jacob, aki úgy van felöltözve, mint egy favágó. Mivel egyedül voltunk, eléggé megrémültem egy pillanatra. Erre elnevettem magát és azt mondta, hogy nyugodjak meg, Jacob nem fog bántani, mert nincsenek kezei.” – William, Prescott, Arizona