Bejegyezte: mano | Ekkor: 2023.07.19. | Hozzászólások: 9 | # Kategória: Egyéb

Normális blogposztot nem is írtam rendesen a visszatérésem óta, viszont nem is nagyon volt esélyem. Melóban a hétvégém borzalmas volt és agyilag úgy le lettem szívva, hogy kész voltam a falnak szaladni. Erre rájött az, hogy a blogra is épp visszatértem, erre pár órával később felfüggesztették az oldalt. Később kiderült, hogy nem szerkesztettem az oldalt rendszeresen… kezdem azzal, hogy igenis szerkesztettem és volt kb 2 hét szünet, amikor nem, de mindenkinek lehetnek magánéleti gondok, ami miatt nem tud szerkeszteni egy ideig. Úgyhogy az egész hétvégém még azzal is telt, hogy szitkozódtam a szolgáltatóra. Végül ma újra aktiválták, mert mondtam nekik, hogy igenis folyamatosan szerkesztve van, mégha nem is írtam posztokat pár napig.

Valamint láthatjátok, hogy az oldal címből lekerült a /wordpress, volt egy kis agyiolvadásom telepítés közben – a Bloggerközösséges csajok lehettek ennek tanúi, és ezennel is bocsánat a 4 napos hisztimért -, de sikerült megcsinálnom végre (majdnem egy évvel a blog indulása után). Most a blog terén legalább nyugi van egy darabig, és remélhetőleg nem lesz több gebasz 🙂


9 comment

  1. Jakó Judit szerint:

    Örülök, hogy megoldódott a probléma, és vissza tudsz térni a régi kerékvágásba.

  2. Vivi szerint:

    Sajnálom, hogy így alakult, de szuper, hogy visszatértél. 🥰 Más nem számít! 😁

  3. Klaudi szerint:

    Örülök, hogy a probléma megoldódott végül és nem lett belőle akkora káoszt, legalábbis ennél káoszabb, úgy értve. 😀 Várom a posztjaid <3

  4. Wikka szerint:

    Mi még nem ismerjük egymást, de örülök hogy itt vagy és megismerhetlek.

  5. Ninaa szerint:

    Ehjj, ez a flaunt néha nagyon gonosz tud lenni. Örülök, hogy sikerült megoldani. Mi pedig mindig itt vagyunk ^^

  6. Amy szerint:

    Örülök, hogy segíthettem neked, és hogy a blogod visszakaptad ^^ Várom a további posztjaid, ha kell segítség, tudod hol találsz engem/minket 😉

  7. Eszter szerint:

    Szuper, hogy a csajok így tudtak segíteni, én sajna nem értek hozzá. Ahhoz meg pláne, hogy megoldódott a blog probléma – mondjuk vicc, hogy felfüggesztették – így ismét vissza tudtál térni. 🙂

  8. Fekete-Virág V szerint:

    Örülök, hogy rendbe jött ❤️

  9. Kitti szerint:

    Nagyon örülök, hogy minden rendbe jött 🥰🙏 Remélem most már nem lesz több gond 😉

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük