
Ezt a filmet már megnéztem egy ideje, csak még emésztettem egy kicsit és ezt most jó értelemben értettem. Már az első Avatar filmet is nagyon szerettem és nagyon jól megcsinálták, így az hatalmas elvárásokat állított fel a második filmmel szemben. Ha azt elrontják, onnan nincs visszaút. Viszont kellemes csalódás volt és sokkal jobban szerettem, mint az első filmet.
A film leírása:
Az AVATAR: A VÍZ ÚTJA több mint egy évtizeddel az első rész eseményeit követően meséli el a Sully család (Jake, Neytiri és gyermekeik) történetét; a rájuk leselkedő veszélyeket, az életben maradásért vívott harcaikat, az őket sújtó tragédiákat és azt, meddig képesek elmenni, hogy biztonságban tudhassák egymást.
A filmsorozatnak lesz még 3 része, amik majd a következő években fognak megjelenni: 2025, 2029 és 2031. Eredetileg mindegyik hamarabb jelent volna meg, viszont annyi más filmet nyomnak előtérbe, hogy sok előre betervezett megjelenést csúsztattak. Nagyon remélem, hogy a következő filmek is lesznek ennyire jók, hiszen mostmár A Víz útja állította fel azt a bizonyos mércét, ami után ha a harmadik film nagyon rossz, akkor azon bukhat a maradék… Én mindenképp várom 🙂
Már nagyon várom, hogy megnézzük. Moziban ennyit tuti nem bírtam volna ki, így megvártuk még felkerül a disney+-ra 🙂 Kíváncsi leszek milyen lesz 🙂
Én még nem láttam ezt a filmet, nem tudom, hogy lekötne-e. 😬 De biztosan jó lehet, talán egyszer megnézem. 😊
Az elsőt végig néztem, őszinte leszek nem lett se életem filmje, sem a kedvencem. Ráadásul a hosszúsága miatt sem. Nem mondom, hogy rossz csak valahogy nem lopta be magát a szívembe. Ezt a filmet már nem láttam, lehet egyszer rászánom magam, de nem szippantott be a világ ☺️Örülök, hogy tetszett☺️
Bár tudom, hogy az Avatar egy eléggé közkedvelt film, én őszintén szólva nem láttam még. De lehet hogy pótolni fogom mostmár.
Én sem láttam még, de sokan kedvelik. A párom is nagyon szereti. Gyönyörű a kepi világa szerintem, láttam mikor nézte éppen. Nem is értem miért zárlókózom el tőle, mert a története is izgalmas.
Én ezt a filmet moziban néztem meg. Ott nagyon hosszúnak tűnt, de egyszerűen fantasztikus volt ismét a látványvilága. Már azért megérte végig ülni azt a több,mint 3 órát. Alig várom a következő részeit:3
Valahogy sose vonzott az Avatar, leírása alapján biztos klassz lehet, és a látványvilágot is dicsérték, de nekem valahogy egyszer sem jutott el odáig, hogy meg is nézzem. Meg van számomra egy másik Avatar, az jobb nekem 😀
A többi részt így nem tudom, várom-e egyáltalán, de örülök, ha Téged vagy másokat már most lázba hozott. Azt is mondjuk most Tőled tudtam meg, hogy lesz folytatás.
Még nem láttam a filmet, de tervezzük megnézni a párommal❤️ Köszi az ajánlót😊