Már 8-án visszarepültem Angolhonba, viszont még nem nagyon jutottam oda, hogy írjak is blogbejegyzést ide, mostanáig. Szombattól (10.-étől) már dolgozom… Amennyi bénázást kellett megoldanom, az hihetetlen.

Az egyik foglalásnál (2 szobájuk volt) valamit úgy összekavartak, hogy a két számlán összevissza volt minden és a nőci rajtam veri le, hogy mi ez, miközben én is próbálok rájönni, pláne, hogy nem is voltam itt 3 hétig. Úgyhogy ezt a kört lefutottuk még 8-szor, mire felfogta, hogy tényleg nem voltam itt és nem tudom mit rontottak el a többiek, de ráfogok jönni. Szerencsére mondta, hogy délután visszajön és ha kell fizetni, akkor természetesen fizet. Végül nagynehezen megoldottam, miközben az étterem és a bár káosz volt, másfél óráig terítettem ebédre, mert az egyik kislány munkatárs félpercenként szaladt oda, hogy felvett egy rendelést, elkezdi mondani és elfelejtette. Úgyhogy birkanyugalommal mondtam, hogy fogja a kis jegyzetfüzetet, menjen vissza az asztalhoz és írja le, mit kérnek. Aztán 20 perccel dél előtt mentem vissza, hogy akkor befejezem az éttermet az ebédeltetés előtt és mondtam, senki ne zavarjon, mert nem lesz kész. Az aznapi ebédeltetés is káosz volt, mert hárman lettünk volna, de persze az angol fél óra után kiment egy órára cigizni (miközben mi, akik reggel 7 és 8 óta ben voltunk nem is voltunk még szüneten) és az ebédeltetés nagy része alatt a konyhában volt, mire 2-kor rászóltam, hogy menjen már kifele, mert kell odakint. Aztán ahogy lement az ebédeltetés hazament, hogy nincs jól….

A vasárnap sem telt másképp, ugyanúgy próbáltam a szobafoglalásos rendszerben megoldani, hogy mi történt a 2-es szoba kulcsával, mert a rendszerben nincs senki, de voltak bent. A név rákeresésénél azt mutatta, hogy nem jelentek meg, miközben igen. Úgyhogy kikerestem ki csekkolta be őket és miért nincs józan paraszti esze, aztán rájöttem, hogy szerencsétlen nem egy észlény (és ez amugy nem tőlem jött).

Ugyanezek a körök lefutottak hétfőn és kedden is, bár hétfőn délben végeztem és próbáltam elmagyarázni aki átvette tőlem a manager műszakot (angolkánk, aki szombaton ebédidőben többször volt hátul és aztán hazament), de hisztizett, hogy ő nem akarja. Itt bemondtam neki, hogy ne hisztizzen, nálam nem hat. A szerdánk szerencsére kicsit nyugodtabb volt, csak az ebédidő volt sűrű, de megoldottuk, mert olyannal voltam bent, aki ugyanúgy golyóként dolgozik, mint én. Aztán kellett elsősegély is, mert az egyik szállóvendégünk megsérült a szobában. Bekötöztem, folyamatosan beszéltem hozzá hogyan érzi magát és mi történt pontosan, felvettem az adatait… a sebére ránézve mondom, hogy hívok egy mentőt, de mondta nem szeretné. Emiatt folyamatosan ránéztem (plusz felküldtem főnökömet is, hogy vállaljon ő is egy kis felelősséget meg mentsen meg egy körtől). Mivel ma szabadnapos vagyok nem, tudok ránézni, de remélhetőleg jól van és nem lett rosszabb a vérzésen kívűl.

Ezek történtek mióta visszaértem. Néhányszor vertem a fejem a falba, ami miatt keresztbeállt szemekkel mosolyogtam kiszolgálás közben; de aztán kaptam egy kis szeretetet néhány törzsvendégtől és kutyustól (tegnap megszeretgethettem két gyönyörű juhászkutyát és a gazdájuk kuncogott, hogy ez engem mennyire boldoggá tesz); és persze brutál meleg van, így az is rátett mindenre – is.

Hamarosan újra jövök, addig is legyen szép napotok 🙂