*A teljes posztot elolvashatjátok Eszter oldalán*

Bátran ki merem jelenteni, hogy - ahogy jó páran rajtam kívül - monarchia kedvelője vagyok. A történelem szerelmeseként, a királyi családdal való "kapcsolatom", már gyerekkoromra nyúlik vissza. Régóta érdekel az angol történelem, a királyok, azok betöltött szerepe, történelme. Nézhetjük akár VIII. Henriket, I. Erzsébet királynőt vagy Viktória királynőt, mind-mind hatalmas alakjai az angol és az egyetemes történelemnek is. Akár II. Erzsébet vagy a most trónra lépő Károly. 
Gyermekkoromban Vilmos herceg rajongójaként hamar beszippantott mindaz, ami II. Erzsébet világát képezte. Diana személye szintén csodálatot és ámulatot váltott ki már kicsiként bennem, bár tudnám vajon  honnan a vonzalom? 
Tinédzserként is angol földön játszódó, történelmi regényeket írtam, nagyon sokáig nem is tudtam elszakadni tőle. Rengeteget olvastam, kutattam, dokumentumfilmeket néztem egyes uralkodókról, a korabeli ruhákról, szokásokról vagy akár kastélyokról, épületekről. 
A királyi családhoz fűződő vonzalmam miatt láttam Vilmos és Katalin esküvőjét, majd utána testvére, Harry és Meghan menyegzőjét is. Mindegyik bámulatos volt, öröm volt nézni és belegondolni, hogy a brit uralkodói ház mennyire képviseli a mai napig azokat az eszméket, amelyeket felmenőik is. Ragaszkodnak a tradíciókhoz, ez pedig nagyon szimpatikus számomra. 
Fülöp halála is szomorúan érintett, meghatódva figyeltem a temetés képkockáit, azt a terepjárót, amit még az ő segítségével tervezték. II. Erzsébet tavalyi halála is megrendítő volt, a temetése pedig mély és szomorú. Ezeket az eseményeket mind-mind figyelemmel kísértem hol az interneten, hol a televízióban, mert úgy vélem, hogy mindegyik része történelmünknek, ahogy Károly koronázása is. 
70 évvel édesanyja koronázása után, amelyet 27 millióan láttak világszerte, ez egy olyan hatalmas hagyomány a történelemben, amelynek most én is illetve mi is részesei lehettünk. Az eseményt sokkal szélesebb körben lehetett követni, mint anno Erzsébet királynőét, profi felvételek által lehettünk szemtanúi Károly beiktatásának, amely precízen, percről-percre megtervezett volt. Azt le kell szögeznem, hogy nem Károly a kedvencem a királyi családból. Azonban amit én leginkább az uralkodó arcán látni véltem, az a meghatottság, hiszen Károly szinte kisgyermek kora óta erre a pillanatra készült, ám édesanyja hosszú uralkodása miatt, az ő számára csak most jött el az idő arra, hogy király lehessen, 74 évesen. Szimpatikus volt az alázatosság, az a meghittség, amint Károly ezt a ceremóniát végig csinálta. Igyekezett ügyelni arra, hogy ne készíttessen új ruhákat, darabokat, hanem a felmenői által megőrzött ereklyéket választotta. Például a kesztyű is a  nagyapjáé volt. 
Ami Kamillát illeti, szintén nem lopta be magát a szívembe, egyelőre sajnos nem tudok vele megbarátkozni. Mindenesetre, hosszú-hosszú évek óta szeretik egymást, talán ezt előnyére tudnám írni, számos tragédia és válási mizéria ellenére.

A hintó, amellyel a királyi pár érkezett, illetve távozott vissza a palotához, gyönyörű, régi stílusú és egyben biztonságos is volt. Sajnos Londonban a ceremónia alkalmával esett az eső, de ez senki kedvét nem szegte. Nagy érdekesség, hogy Károly húga, Anna lóháton, katonai uniformisban követte fivérét a hintó mögött. A Buckingham-palotában minden harcászati nem képviseltette magát, őket is és a háztartás tagjait is köszöntötte Károly. Természetesen nem maradhatott el a skót duda sem, amely számomra nagyon kedves - a temetések alkalmával megkönnyeztem -, most azért jóval ritmusosabb dallamok szóltak.

 Számomra mindenképp nagy jelentőséggel bírt ez az esemény, nagyon szeretem látni a hagyományokat, azokat a régi korokból fennmaradt tradíciókat, amelyeket ma, a koronázás alkalmával láthattunk. Hiába a monarchia megítélése, mégis azt gondolom ez sokak számára fontos pillanat volt, hiszen a kórusban éneklő gyerekek, az utcákon álló nép, de akár, mint mi a tévé képernyője előtt ülők is még hosszú évek óta is emlegethetjük ezt az eseményt. Egy szelet a történelemből.