Más címet nem igazán tudok adni az ilyen bejegyzéseknek, így akárhányszor felmerül, ezzel a címmel fog kikerülni a blogra.

A mentális egèszségemmel való küzdelem egy hatalmas nagy hullámvasút – vannak jó és rossz napok. Ugyan az utóbbi pár hónapban sokat fejlődtem és soha nem jutottam olyan mélyre, mint tavaly ősszel vagy az év elején. Ebbe nem szeretnèk bővebben belemenni, mert számomra még mindig érzékeny téma, de idővel mindenképp szeretnék írni róla.

Viszont az elmúlt időben megint sikerült úgy kiakasztani melóban (is), hogy a szorongásomból adódóan a mai szabad reggelem nekiálltam takarítani. Ami inkább pozitív, minthogy magamba forduljak.

A lényeg, hogy valami oknál fogva ha valaki új jön, akkor engem pakolgatnak át anèlkül, hogy ezt nekem jeleznék és másoktól tudom meg vagy éppenséggel a fali beosztásról. Rákérdezésem után, hogy ez miért is történt, közölték velem, hogy egy kis változás nem árt. Persze, ezzel egyet értek; de először is szeretnék tudni róla, hogy legyen beleszólásom, plusz ne a másik oldalra tegyenek be, ahol az egész csapat semmit nem csinál, így nekem kell majd háromszor annyit dolgoznom. Amikor mondtam, hogy akkor szeretnék az ajtóban lenni, mert az vàltozás lenne, akkor mondták, hogy ez nem fog megtörténni, mert van elég ember oda. Bárba sem lehetek, mert szerintük nem állok készen – de ha nem is hagynak, akkor soha nem szokok bele.

Úgyhogy jelenleg próbálom kiharcolni, hogy akkor legalább visszakerüljek az eredeti oldalra, ahol eddig is voltam. De ennyi harc után én is kimerülök. Pár bejegyzéssel ezelőtt írtam, hogy munkát keresek és ennek az alakulásàt – ezek után ez még mindig tart, már csak azt kell kivárnom, hogy végre sikerüljön elkerülnöm innen. 🙂